Felnőttképzés, képzési pályázatok

Felnőttképzés, képzési pályázatok

Az Employer Brand-ed záloga: a vezetőid. Légy hát kedves a beosztottaiddal!

2018. szeptember 28. - Sämling Admin

A munkáltatói márka felépítése alapvetően egy hosszabb távú folyamat, ezt nagyjából minden HR-es pontosan tudja. Minél hamarabb elkezdjük azonban építeni, annál hamarabb láthatóak lesznek az eredményei.

Arra azonban már kevesebben gondolnak, hogy a munkáltatói arculat tartalmi elemeihez kapcsolódóan az egyik legfontosabb, ha nem a legfontosabb tényező egy cég vezető beosztású munkavállalóinak viselkedése. Ha megnézzük azokat a visszajelzéseket, amelyeket beosztottak adtak olyan esetekben, amikor távoztak egy-egy cégtől, akkor a legtöbb kritikát azzal kapcsolatosan kapják a vállalkozások, hogy vezetőik hogyan bánnak, bántak a beosztottaikkal. Talán ez a legkritikusabb tényező, ami miatt a munkavállalók negatívként értékelnek cégeket, és maradnak meg bizonyos cégnevek, mint „keserű tapasztalat” a dolgozók fejében. 

employer_branding_2.jpg

Egy nemrég végzett (nem reprezentatív) felmérésünk szerint, amelyet egy nagy, nemzetközi kiskereskedelmi üzletlánccal kapcsolatosan folytattunk le, kiderült, hogy bár az adott cég brand-je 100%-ban ismert, a megkérdezett potenciális jelöltek a következő válaszokat adták azzal kapcsolatosan, hogy mit hallottak az adott cégről, mint munkáltatóról:

1. „Kevés a bér”

2. „Sok a munka és a túlóra”

3. „Nem kedvesek a vezetők”

Ennél még szomorúbb a kép, ha megnézzük azt is, hogy hányan válaszoltak „igen”-nel arra a kérdésre, hogy megfelelő feltételek esetén vállalnának-e munkát az adott üzletláncnál. A 20 megkérdezettből mindössze 3-an adtak kedvező választ.

Az szinte már köztudott és közismert tény, hogy a beosztottak sohasem a cég miatt, hanem mindig a vezetői miatt távoznak. De miért lehetséges ez?

A dolgozók részéről a negatív vezetői megítélés szempontjai a következők lehetnek: nem következetes döntéshozatal; a munkatársak nem egyenlő megítélése; a jó teljesítmények elismerésének, a visszajelzéseknek a hiánya; esetleges rossz teljesítmények vagy nem teljesítések feletti szemhunyás, a szükséges negatív visszajelzések hiánya; rossz kommunikáció vagy a kommunikáció hiánya a beosztottakkal. 

Ha egy vállalat vezetői a fenti hibák többségét rendszeresen elkövetik, akkor ennek a cégnek a munkavállalói megítélése meglehetősen negatív lesz még abban az esetben is, ha az adott vállalkozásnak egyébként emellett jó a híre, és versenyképes a juttatási csomagja.

Éppen ezért, és mivel a munkavállalók, a beosztottak vannak többségben, és az ő véleményük abszolút mértékadó az employer brand megítélése szempontjából, kulcsfontosságú, hogy egy cég vezető beosztású munkavállalói megfelelő tréningben, képzésben részesüljenek azzal kapcsolatosan, hogy hogyan kezeljék beosztottaikat. 

Amennyiben a beosztottak úgy érzik, hogy megfelelően megbecsülik őket – és itt nem az anyagi juttatásokra gondolunk, hanem arra, hogy a teljesítményüket elismerik, és nyugtázzák, továbbá folyamatosan kommunikációban vannak vezetőikkel, valamint igazságosan bánnak velük, figyelembe veszik a visszajelzéseiket, meghallgatják őket, lehetőség van számukra a vezetőkkel folytatott párbeszédre – akkor ennek a munkáltatónak a megítélése munkavállalói szempontból megfelelő lesz.

Mivel a munkavállalók, beosztottak vannak túlnyomó többségben, és ők azok, akik a véleményüket erőteljesen hangoztatják is különböző fórumokon – gondoljunk itt Facebook hirdetéseinkre, egyéb kampányainkra – nagyon fontos, hogy az ő kezelésük megfelelő legyen.  Amennyiben ezt meg tudjuk valósítani, jelentős lépést tettünk a munkáltatói arculatunk javítására.

Tokár Péter
toborzási és employer branding szakértő, TESK Csoport
(A TESK a Magyar PR Szövetség tagja)

Forrás: http://www.tesk.hu/blogcikk/Az-Employer-Brand-ed-zaloga:-a-vezetoid.-Legy-hat-kedves-a-beosztottaiddal!

Ha szeretné Tokár Pétert élőben is meghallgatni a témával kapcsolatban, akkor jöjjön el egy napos Employer Branding képzésünkre is!

Tokár Péter az alábbi képzéseket tartja még nálunk:

Hatékony toborzás
Toborzás a LinkedIn-en és a Facebook-on

A bejegyzés trackback címe:

https://felnottkepzesek.blog.hu/api/trackback/id/tr814123005

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása